Reggel nyolckor kezdődik minden nap. A legfontosabb a megjelenés; Bill felveszi a Psycho Ward Alcatraz-os pólóját és kábé 12 fajta ékszert. Mindezt a megjelenésért. Tom, Georg és Gustav a hangszereléssel foglalkoznak; be legyen hangolva a gitár, a dobok is hangozzanak jól.

A rajongók elől sincs menekülés. Napi minimum 5000 darab, legalább 70 dB-lel sikítozó csaj, és hatalmas transzparensek, hogy I love you Tom, meg Ich liebe dich Bill. Ez egy ideig olyan hatással van az emberre, mintha kapnának egy kis önbizalom-löketet, pedig valójában a legrosszabb esetben a rajongók nem is magát a személyt, hanem inkább a tiniikont látják a fiúkban. Legtöbbjük azt hiszi, hogy a csapat tagjainak van magánélete, csak az újságoknak nem mondják el. Valójában eddig egyik fiúnak se volt komoly kapcsolata, és a Bill-Tom párosnak jelenleg a szüleikkel is rossz a viszonya, Bill tetoválóakciója és Tom piálós kicsapongásai miatt.

A magyar és a német rajongók annyira elfajultan odavannak Billért, Tomért, Georgért és Gustavért, hogy az igazi belsőjüket nem is látják meg. Csak azt látják ahogy a négy ikon, mint valami próbababa, tökéletes megjelenéssel pózol, zenél és mosolyog a koncerteken, a tévében, és az újságok címlapján. Sajnos abba senki se gondol bele igazán, hogy hogy telik ezeknek a fiúknak minden napjuk. Minden napjuk teljesen ugyanaz. A mosolyuk nem őszinte, minden csak póz. Ami a külső mögött van, az számít igazán. Nekik minden nap vége áldás. Igen, Bill elkövette azt a hibát, hogy belement a darálóba, vagyis abba a világba, ahonnan nincs kiút. Ha tovább folytatja, idegösszeroppantást kap, viszont ha abbahagyja, többé már nem sztárként, hanem ócska, lejárt játékként fognak ránézni, úgy ahogy a Tokio Hotel többi tagjára is. Ezért mindig kell valami újat prezentálniuk, mert 2-3 eseménytelen hónap után máris kezdenek unalmassá válni. A botrányok mind megtervezettek, az egész igazából azért van, hogy ne felejtsék el őket teljesen. Ha pedig valamelyikük egyszer kirúg a hámból, mert tele van a feje a nappal, máris minden cikkben ott vannak, „Gustav cigizik!” vagy „Bill megivott egy üveg bort!” címszóval. Ha nem tesznek semmit, ha igen, mindig van miért belekerülniük az újságba. Ez önmagában egyáltalán nem baj, csakhogy egy idő után a fiúknak be fog telni a pohár, még akkor is ha a fotókon mosolyognak és kedvesek. Lehet, hogy belül meg sírnak. Ez a hírnév átka. Azt pedig nem fogják egyik újságnak se nyilatkozni, hogy most egy kis szünetet tartanak, mert nem bírják ezt a nyüzsgést, mert akkor máris mindenki bevágná a pofát, hogy „...na, ez volt a Tokio Hotel..., bénák...” és az újabb kedvenc ismét valami nevenincs kis sikercsapat lenne. Ők viszont se maguknak, se a rajongóknak, sem a szüleiknek nem akarnak csalódást okozni. De mivel be vannak falazva producerekkel és managerekkel, az egyetlen esély számukra most a folytatás. Tehát még mindig a rajongókat kímélik és csak csinálják tovább megállás nélkül. Ez a hírnév átka.